Idén május 13-a és szeptember 16-a között az Alapítvány munkatársai végigjárják a megyeszékhelyeket, ahol ingyenes szûréseket tartanak. A „Legegészségesebb város” versenyben sztárok is segítik a városokat. Idén ismét Csapó Virággal találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a kaposvári helyszínre.Csapó Virágnál tavaly magas koleszterinszintet mértek, ami nagyon meglepte a Kaposvári Csiky Gergely Színház színésznõjét. Azt mondta, sokat tett azóta egészségéért, és kíváncsian várja, hogy idén milyenek lesznek az értékei.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány csapata vércukorszintet, a vérnyomás és testzsír százalékot, és koleszterinszintet is mér. Lesz továbbá testmagasság-, testsúly- és haskörfogat mérés is. Az érdeklődők rizikó felmérést is kapnak, sőt adataikat később interneten is elérhetik.
Az Alapítványnak az is a célja, hogy a szűrés után a megfelelõ szakorvoshoz illetve háziorvoshoz eljussanak azok, akiknek az értékei eltérnek a kívánatostól valamint a tervek szerint azok, akik idén részt vesznek az ECSET-en, egy kóddal maguk is megnézhetik eredményeiket az interneten, és akár összehasonlíthatják a jövõ évi eredményekkel amennyiben a 2012-es Egy CSEpp Teszten is ott lesznek.

Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók nem csak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a „Legegészségesebb város” cím megszerzésében is. Az eredményhirdetés november 13-án a hatodik Egy Csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban.

Az Egy CSEpp Teszt további helyszíneirõl és idõpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu-n az „Egy CSEpp Teszt” menüpont alatt tájékozódhat!

Szánjon egy csepp figyelmet egészségére!


Címkék: Csapó virág, Egy, csepp, szűrőprogram, teszt, egészségügyi anyagok, Kaposvár