A távozók fele rezidens: vagyis az orvosi egyetemet frissen elvégzett, de még szakvizsga nélküli pályakezdő. Ők jelentenék az utánpótlást. Magyarországon tavaly 1100, Somogyban húsz orvos kért hatósági igazolást a végzettségéről külföldi munkavállalás miatt - négy éve még csak tizennégyen. Az orvosszervezetek szerint a valós szám nagyjából kétszer ennyi, ugyanis sokan igazolás nélkül mennek külföldre dolgozni.

Fiatal orvos


- Lehetséges a jobb munkakörülményekre is hivatkozni, de ma, amivel itthon lehet tartani a rezidenseket, az elsősorban a pénz. Rendkívül megalázónak tartom a 100 ezer forint körüli havi illetményt, amit jeleleg kapnak - jelentette ki a KaposPontnak Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke. Hozzátette: az ápolónők fizetése is megalázóan alacsony. Az orvosszervezet előrejelzései szerint, ha a rezidensek elvándorlása felgyorsul, 2013-ig akár négyezer orvost is elveszíthet az ország.

- Az utcaseprők szintjén vagyunk most: Budapesten nemigen lehet olyan utcaseprőt találni , aki 120 ezer forintért elmegy dolgozni - vélekedett Antal László, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának Somogy megyei vezetője. Ennyi ugyanis a kezdő orvosok átlagfizetése, érvel Antal László. Ő húsz éve dolgozik háziorvosként. Elmondta azt is:  Somogyban évek óta csökken a háziorvosi praxisok száma, hat már régóta betöltetlen, mert az orvosoknak nincs pénzük azok megvásárlására.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke számos fórumon, így legutóbbi kaposvári látogatásán is elmondta: azonnal meg kell oldani a rezidensek helyzetét és a háziorvosi praxisok megvásárlásának kérdését is.
- Sürgősen javítani kellene a praxisok finanszírozásán. Az alapellátás javítása anyagilag a leghatékonyabb lépés, s relatíve a legolcsóbb is - jelentette ki.
Az orvosszakmai szervezetek arra szeretnék rávenni a kormányt: teremtsen anyagi forrásokat és ösztönözze az orvosok itthon maradását.

Címkék: Éger IIstván, orvoselvándorlás, háziorvosok, rezidensek, praxis, egészségügyi anyagok