10 lépés, két kullacs. Egy percbe sem telt, hogy kullancsot fogjon stábunk a szokásos fehérlepedős módszerrel. Ebből az egyik vérszívó valószínűleg Lyme-kórral fertőzött. Minden második kullancs ugyanis hordozó, a kutatások szerint.


A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Glacz Róbert  4 éve küzd a Lyme-kórral. Úgy vette észre a betegséget, hogy fáradékony lett és fájtak az izületei.

Szerinte azért is érdemes vele foglalkozni, mert tavasszal, ősszel nem értem rá és nem foglalkoztam vele és hát fáradtabb vagyok, na és bírom még. De ősszel már teljesen rosszul voltam. A hatótávolságom 50-60 méter volt.

Somogy a legfertőzöttebb megye egyike az országban. Glacz Róbert azt mondja: Somogyban nagyon sok a nagyvad, vaddisznó, gím, dám és őbennük rengeteg van. Ők a köztesek, akik hordozzák. Megszívják magukat a nőstények, és már a gazdaállaton párosodnak, és mire a nőstény 2-3 nap múlva lepottyan, már teljesen kész van a peterakásra, és akár több ezer petét is lerakhat - tette hozzá a természetvédelmi őr.


A megyében a vadállománynak és a sok erdőnek köszönhetően szinte mindenhol megtalálható a kullancs. A művelt, beépített területeken kevesebb van, de a városok parkjaiba is behurcolhatják a madarak.


A Kaposi Mór Oktató Kórház Fertőző Osztályának főorvosa, Dr. Papp Erzsébet szerint elkezdik vizsgálgatni vagy a reumatológián vagy az ortopédián, hogy miért fáj a térde, és akkor valakinek eszébe jut, hogy hátha Lyme-kór. Az arctalan betegségnek is hívott fertőzést nagyon nehéz észrevenni, de antibiotikummal gyógyítható, mondja a főorvos. Évekig élhetünk vele együtt, hogy nem is tudunk róla. Már idén 8 ilyen beteggel találkoztak a kaposvári kórházban.
A főorvosasszony szerint az elmúlt hetekben néhány új kullancsípést követő fertőzéssel rendelkező jelent meg az osztályukon. A bőrpírjelenségei Lyme-kórra utaltak. Ez a szám alacsonynak mondható az előző évekhez viszonyítva.


Évente 50-60 ilyen beteg fordul meg az osztályon. És jóval kevesebb a kullancs okozta agyhártyagyulladásos.

 

Nézze meg a kullanccsal leginkább fertőzött területeket!

kullancs térkép

Címkék: kullancs, fertőzött, második, szezon, Somogy, egészségügyi anyagok