A Zala Megyei Bíróságon kedden tárgyalt polgári perben a Kaposi Mór Oktató Kórház és a Nagyatád MED Egészségügyi Szolgáltató Kft. Kórháza felperesként azt indítványozta, hogy jogszabálysértés miatt helyezzék hatályon kívül az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) által tavaly jogerősen meghozott határozatot.

A Somogy megyei Pogányszentpéter, Iharos, Iharosberény és Inke önkormányzatának kezdeményezésére első fokon az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Intézete a fekvő- és járóbeteg ellátást érintően, az ÁNTSZ OTH azonban - ideiglenesen - csak a fekvőbeteg-ellátásra vonatkozóan döntött úgy, hogy az érintett települések lakói a közeli Zala megyei város kórházának ellátási területéhez tartozzanak. A két somogyi kórház szerint azonban - jogszabálysértő módon - velük senki nem egyeztetett a döntés előtt, konkrét adatok pedig nem támasztják alá azt az érvet, hogy évtizedek óta Nagykanizsára járnak ezen falvak betegei.

Az alperesként szereplő Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal jogásza a tárgyaláson kifejtette: a négy település mintegy négyezer lakója lényegesen gyorsabban éri el a 10-20 kilométerre lévő nagykanizsai kórházat, mint az 50-60 kilométeres távolságra lévő kaposvárit, vagy a 20-30 kilométerre lévő nagyatádit. Az ellátási körzet megváltoztatása, s ezzel a finanszírozás átcsoportosítása pedig nem veszélyeztetheti a két kórházhoz tartozóan megmaradó betegek ellátását.

A perben beavatkozóként vesz részt Pogányszentpéter és Iharos önkormányzata, amelyek polgármesterei szerint az ott élők és az állam kiadásai is kisebbek, ha Nagykanizsára járhatnak kórházba. Didicsné Kardos Györgyi, Pogányszentpéter független polgármestere azt is elmondta: ha a döntést megváltoztatják, akkor kezdeményezik a település Zalához történő átcsatolását.

A Zala Megyei Bíróság április 12-én hirdet ítéletet az ügyben.

Forrás: Zalai Hírlap

Címkék: Kanizsa, per, beteg, kórház, egészségügyi anyagok, Kaposvár