Pogányszentpéteren már hosszú ideje dúl a harc. A 11 kilométerre levő nagykanizsai kórházban ugyanis nem fogadják az ötszáz lelkes, a megyehatáron levő kis somogyi település lakóit. Így azok kénytelenek Nagyatádra vagy Kaposvárra buszozni, ha kórházi ellátást kell igénybe venniük. Az pedig csaknem 40, illetve 70 kilométert és több átszállást jelent.

Sokan azt a megoldást választották, hogy átjelentkeztek Nagykanizsára, bejelentkeztek ismerősökhöz, ottani címekre állandó lakosnak. Ez viszont a település számára nem volt kedvező, hisz azzal, hogy a lakosság csaknem ötöde átjelentkezett, a település számára juttatott normatív támogatás is jelentősen csökkent.

Az ügyben egyébként született döntés, és nemrégiben úgy tűnt, megoldódik a helyzet, hiszen a nagykanizsai közgyűlés és az ÁNTSZ is hozzájárult, hogy az ellátási körzetek módosításával Pogányszentpéter hivatalosan is a kanizsai kórházhoz tartozzon, és erre a minisztérium pluszt forrást is biztosított. A múlt év vége óta azonban ismét a somogyi kórházak kapják a fekvőbeteg-finanszírozást a terület települései után. A pogányszentpéteriek a bírósághoz fordultak. Döntés egyelőre nincs, és a településen élők türelme fogytán. A közelmúltban a lakók 80 százaléka válaszolta azt egy felmérésen, hogy a nagykanizsai kórházat választaná, s ha ez nem lehetséges, akkor támogatná, hogy a település elhagyja Somogyot és Zala megyéhez csatlakozzon.

 

 

Címkék: csatlakozás, ellátás, vita, kórház, egészségügyi anyagok