A Pannon-modellről is tárgyalt Kaposváron Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár országjárásának kaposvári állomásán. Azt mondta:  megfontolják a lehetőséget és fél éven belül döntés születik a kérdésben. Az államtitkár hangsúlyozta:  üdvözlendő,  hogy a megyék, nagytérségek résztvevői kezdeményezők ebben a tekintetben, hogy látják az együttműködésben rejlő tartalékok felszabadításának lehetőségét.
Mint arról már beszámoltunk: a Pannon-modell Somogy, Veszprém és Fejér megye által létrehozott egészségügyi társulás, amely a Semmelweis tervet felülírná. Ez utóbbiban ugyanis Somogy-Tolna-Baranya megye alkot egy nagytérségi ellátórendszert.
Repa Imre a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója szerint nincs vetélkedés Péccsel, Kaposvár nem kíván orvosi egyetemet létrehozni, ez pécsi prioritás. Kaposvárnak megvan a feladata, küldetése, és kétségtelen nem tekinti territóriumának Baranya megyét. A Pannon-modellben Balatonfüreden például a szívrehabilitáció, Nagyatádon a mozgásszervi rehabilitáció, Kaposváron pedig az onkológia és a diagnosztika lenne a fő ellátási terület.
– Értjük az átalakulás szükségességét és ötletünk van – ezt már Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke mondta. Hozzátette: nem egyszerűen elszenvedői, hanem aktív irányítói akarnak lenni az átalakításnak. Az új rendszer kialakításánál az egészségügyi szolgáltatók természetes együttműködését és logisztikai lehetőségeit is vizsgálják.


Címkék: megyék, modell, Pannon, egészségügy, egészségügyi anyagok