Szélmalomharcot vívunk a parlagfű ellen, állítják a szakemberek. Idénre megduplázódott a pollenkoncentráció, miközben a hatóság milliós bírságot szab ki a termelőkre a megyében. A földhivatal szerint pedig a mostani ellenőrzéseik során negyedannyi fertőzött területtel találkoztak, mint tavaly.

Júliusban kezdte a megyei földhivatal a parlagfű ellenőrzést. A műveletlen területeket ellenőrzik leginkább. Már most jól látszik: a korábbi évekhez képest lényegesen jobb a helyzet Somogyban. A tavalyi 1400 hektár helyett idén eddig alig a negyedén találtak fertőzött területet. Idén elnézőbbek voltak, figyelembe vették ugyanis a szélsőséges időjárást is.

parlagfű

- Azokon a területeken nem vettük fel jegyzőkönyvet, ahol egyértelmű volt, hogy árvíz vagy belvízzel sújtott a terület, és azért nem tudtak a földhasználók eleget tenni a művelési kötelezettségüknek - közölte Póré Anita, a Somogy Megyei Földhivatal mezőgazdásza.

Öt éve még összefüggő parlagfüves területek voltak Somogyban. Ezek eltűntek, de a növény nem lett kevesebb. A parlagfű stratégiát váltott - mondja a növényvédelmi szakember. Elszórtan, de szinte mindehol találkozhatunk vele. Tóth István szerint lehetetlen kiirtani, a bírságolás pedig csak a gazdákat teszi tönkre. Az elmúlt hat évben csaknem egymilliárd büntetést szabott ki a hatóság az országban.

- A botanikusok és a biológusok bármit mondanak, a közeljövőben még csak remény sincs arra, hogy a két kritikus hónapban, augusztusban és szeptemberben a parlagfű koncentrációt, 50 alá, 30 darab per légköbméter alá le lehetne hozni - fogalmazott a megyei növény- és talajvédelmi állomás nyugalmazott igazgatója.

Efölött ugyanis már irritál a növény. Ehhez képest néhány éve még 4-500-at mértek a csapdák. Idén már ezret. Ez azt jelenti, hogy húszszor magasabb a pollenszint, mint amennyit egy arra érzékeny szervezet el tud viselni.

- Eleve többen vannak a betegek és azt látjuk, hogy azok az allergiás szénanáthában szenvedő betegek, akiknek eddig asztmás problémáik nem voltak és ezeknél áttörnek a tünetek, nehézlégzéses panaszok fulladás, jelentkezik - magyarázta dr. Major Tamás, a Kaposi Mór Oktató Kórház pulmonológiai osztályvezető főorvosa.

Az allergia elleni gyógyszerek az asztmára nem hatnak - tette hozzá a főorvos.

Címkék: parlagfű, allergia, egészségügyi anyagok