Ennek felderítésére valamint a szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentésére hozták létre az EReink Védelmében (ÉRV) Programot, illetve ennek kiterjesztéseként, az ÉRV Regiszter Programot. A két rendszerbe csaknem 40 ezer pácienst vontak be.

17 százalékuknál pedig diagnosztizálták a betegséget. A Somogy megyében is útjára indult Ereink Védelmében Programba bevont betegek esetében a perifériás érbetegségre utaló boka/kar index előfordulása az országos és a budapesti átlagot is meghaladja, az előfordulás 18,3 százalék. A Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi egységében Dr. Rostás László főorvos vezetésével zajló vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a megyében közel 100.000 hipertóniás beteget regisztráltak.

Az érdeklődők minden, a perifériás érbetegséggel, a boka/kar index méréssel, vagy az ÉRV Regiszterrel kapcsolatos tudnivalót megtalálhatnak a megújult www.ervprogram.hu címen elérhető honlapon, vagy az ország bármely részéből helyi tarifával hívható (06) 40/918-020 számon. Az érintettek és az érdeklődők ismereteinek bővítése céljából a weboldalon immár szakértő is válaszol az írásban feltett kérdésekre.

 

 

CÍM

Az országos átlagot is meghaladja a Dél-Dunántúlon a tünetmentes perifériás érbetegségben szenvedők aránya. Ennek felderítésére valamint a szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentésére hozták létre az EReink Védelmében (ÉRV) Programot, illetve ennek kiterjesztéseként, az ÉRV Regiszter Programot. A két rendszerbe csaknem 40 ezer pácienst vontak be. 17 százalékuknál pedig diagnosztizálták a betegséget. A Somogy megyében is útjára indult Ereink Védelmében Programba bevont betegek esetében a perifériás érbetegségre utaló boka/kar index előfordulása az országos és a budapesti átlagot is meghaladja, az előfordulás 18,3 százalék. A Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi egységében Dr. Rostás László főorvos vezetésével zajló vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a megyében közel 100.000 hipertóniás beteget regisztráltak.

 

Az érdeklődők minden, a perifériás érbetegséggel, a boka/kar index méréssel, vagy az ÉRV Regiszterrel kapcsolatos tudnivalót megtalálhatnak a megújult www.ervprogram.hu címen elérhető honlapon, vagy az ország bármely részéből helyi tarifával hívható (06) 40/918-020 számon. Az érintettek és az érdeklődők ismereteinek bővítése céljából a weboldalon immár szakértő is válaszol az írásban feltett kérdésekre.

 

Címkék: egészségügyi anyagok