Kórterem


Az orvosok első fokon a múlt héten pénzbüntetést kaptak. De Zsolt azt akarja, hogy a bűncselekményért jogerősen elítéljék őket. A megyei bíróságon évente 4-5 orvosi műhibapert tárgyalnak. Ez nem több mint régen, viszont egyre nagyobbak a kártérítések. Nemrég 2 milliót ítéltek meg egy hozzátartozónak.

Én szeretném elérni, hogy ők legalább elnézést kérjenek, de ők azt mondták, hogy nincs miért elnézést kérniük – mondta Zsolt, akinek az édesapja a marcali kórházban halt meg. Kilyukadt a gyomorfekélye, de ezt három napig nem vették észre az orvosok. A böhönyei fiatalember azóta bírósági beadványokat szerkeszt, harcol az igazáért. A napokban apja halálának ügyében 600-600 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két marcali sebészt a kaposvári bíróságon. A nem jogerős ítélettel azonban még nincs vége az ügynek.

- Megrázó számomra, hogy az orvosok bűncselekmény hiányában kérnek felmentést, hogy ilyet meg mernek csinálni, holott a szakértők is alátámasztották, hogy hibákat követtek el, a bíróság is kimondta, hogy vétkesek – mondta a böhönyei férfi.
Az egyik elítélt marcali sebésznek egy másik büntetőügye is van a kaposvári bíróságon. Egy német férfi leesett a háza tetejéről, később ő is meghalt. A műtét alatt hibákat követett el ugyanez az orvos az ügyészség szerint.

- Itt azért általában nem olyan jellegű hibákról van szó, hogy valaki bemegy a hátában egy nagykéssel, és azt nem veszik észre, hanem ennél jóval enyhébb, diagnosztikai jellegű problémák vannak inkább – mondta Vadócz Attila a megyei bíróság szóvivője.
A somogyi bíróságokon évente 1-2 büntetőügyet tárgyalnak orvosi műhibák miatt. Ezek általában pénzbüntetéssel, illetve foglalkozástól eltiltással végződnek. Ennél több azoknak a pereknek a száma, ahol kártérítésért perelik be az orvosokat a betegek.

- A polgári perek, amikor kártérítést kérnek a hasonló jellegű ügyekben a felek, 3-4-5 ügy van folyamatban általában a megyében, itt a kártérítés összege a néhány 100 ezer forinttól a néhány millióig terjed – tette hozzá Vadócz.

A napokban döntöttek jogerősen egy somogyi műhibaperről a Legfelsőbb Bíróságon. Egy fiatal férfi halála miatt kétmillió forint kártérítést kell fizetnie a hibázó orvosnak.

Címkék: Vadócz Attila, Marcali, kórház, egészségügyi anyagok