Energiaital

A Rákócziban idén már osztályfőnöki órán is hallottak arról, hogy az energiaital ártalmas. De előtte nem tudták. Felde Katalin, a regionális ÁNTSZ egészségnevelője így fogalmazott:
- Intenzív testmozgás közben szívritmuszavart okozhat. Ha olyan ember fogyaszt energiaitalt nagyobb mennyiségben, aki nincs hozzászokva, illetve gyerekek, akkor ez akár halált is okozhat.

Sok szülő is a gyerekétől hallott a veszélyekről. Philipp Györgyi pedagógus szerint a gyerekeket rettenetes módon érdekli, és nagyon szeretnének többet tudni róla. Szeretnék az élményt megtapasztalni, és van, aki a megtapasztalás után gondolkodik el azon, hogy vajon szükséges-e számára. A tanárnő úgy véli, az is lehet, hogy sok gyerek azért nem tud rendesen figyelni az órákon, mert energiaitalokon él. A büfében nem kapnak ilyet, de keresik. Horváth Andrea büfés elmondta: körülbelül 2-3 éve kezdik kérdezni, hogy kapható-e. Az iskola pedig nem engedi, hogy ilyen termékeket árusítsanak.

Az egyetem élelmiszer-marketing szakos hallgatója erről írta tudományos diákköri dolgozatát. A 15-24 éves korosztály energiaital-fogyasztási szokásait vizsgálta. A megkérdezettek csaknem negyede naponta többször is iszik ilyen italt. Harmaduk hetente egy-két alkalommal, 40%-uk havonta egyszer-kétszer. A dolgozat írója, Jasák Helga elmondta:
- A fiatalok többsége esetében alkalomhoz kötődik, tehát vagy fáradtak, és azért isszák, ilyen alkalom pl. a tanulás, a sportolás. A válaszadók 25%-a válaszolta azt, hogy nem kötődik alkalomhoz a fogyasztás.

Címkék: energiaital, életveszély, gyermek, halál, egészségügyi anyagok