Gyerekorvos

Tíz év múlva nem lesz elég gyerekorvos a megyében - mondják a szakemberek. A mostani doktorok kétharmada addigra nyugdíjba megy, utánpótlás viszont alig van. A kisebb kórházi osztályokon már most is kevés a gyerekorvos, júliustól pedig az új minimálkövetelmények miatt veszélybe kerülhet a működésük.

Pavlovics György doktor 40 éve dolgozik ugyanabban a rendelőben. Van olyan nagymama, aki még anyukaként a lányát is hozta, most pedig az unokájával jár ide. A doktor úr a nyugdíjkorhatár elérése után is szolgálatban maradt. Azt mondja még elég fitt hozzá, és szereti a munkáját. Másrészt egzisztenciális problémák is vannak - tette hozzá. - A nyugdíj mellett nem tudom, hogy el tudnám-e tartani a családomat.

A kamarai nyilvántartás szerint jelenleg összesen 91 gyermekorvos van a megyében, ez öttel kevesebb, mint két éve. Kétharmaduk ráadásul már több mint 50 éves, vagyis 10 éven belül nyugdíjba mehet.

Az orvosi kamara megyei elnöke szerint nincs utánpótlás ebben a szakmában. Dr. Andrásofszky Zsolt szerint egyáltalán nem népszerű a szakma. - A pécsi gyerekekklinikán meghirdetett négy rezidensi állásra, ahova korábban 10-12 főből válogattak, most már úgy beszéltek rá 3 hallgatót, hogy menjen oda.

Jelenleg Somogyban 41 gyerekháziorvosi körzet van. Most csak kettő betöltetlen, egy Kaposváron, a Pécsi utcában, egy pedig Barcson.

A kórházi osztályokon pedig júliustól új feltételeknek kell megfeleni. Minimum három  szakorvos kell a teljes működéshez a kisebb intézményekben is.

- A kórházi osztályokkal eddig is gond volt, főleg kis kórházaknál a gyermek szakorvos ellátottsággal - tájékoztatott dr. Kassay Veronika, a regionális ÁNTSZ Egészségügyi Igazgatási Osztályának vezetője. - Majdnem teljesen biztos, hogy gondot fog okozni a minimálfeltélek teljesítése.

A megyében Marcaliban most is nehezen működik a gyerekosztály, Nagyatádon pedig 2007 óta már nincs ilyen ellátás.

Címkék: orvoslás, gyógyítás, egészségügyi anyagok