Vírus

Meghalt a H1N1-es beteg a marcali kórházban - tudatta ma a Kaposponttal a regionális tiszti főorvos. Schaffer Károly elmondta: azt még nem tudni, mi okozta közvetlenül a halálát, ez néhány napon belül derül ki a boncolásból. Az 50 éves kéthelyi férfi másfél hete került kórházba, lázzal, súlyos légzési- és veseelégtelenséggel. Lélegeztetőgépre tették, antivirális szerekkel kezelték, de nem sikerült megmenteni az életét.

A tisztifőorvos elmondta: a héten újabb négy beteg került kórházba influenzás tünetekkel Somogyban. Ketten Marcaliban, ketten Siófokon. Egyiküknek sem súlyos az állapota, nincsenek intenzív osztályon. Holnapra derül ki, hogy a H1N1-gyel fertőződtek-e meg.

Újabb tömeges megbetegedésről nem tud az ÁNTSZ. Az influenzával orvoshoz fordulók száma azonban csökkent Somogyban a múlt héthez képest: 15%-kal. Dr. Szücs Mária, a regionális ÁNTSZ epidemiológiai osztályának főorvosa elmondta, az 50. héten 160-ról 134-re esett vissza az influenzaszerű tünetek száma. A 48 mintából 11 esetben derült ki, hogy H1N1-gyel fertőzödött a beteg.

Címkék: H1N1, vírus, influenza, somogy, egészségügyi anyagok